Nők...

Sorok egy férfi gondolataiból.

Mindig is érdekelt a nők vérmérséklete. Folyton kíváncsi vagyok, a következőnek mik a gondolatai és milyen lesz a természete. Honnan jött, milyen, miért ilyen?

Ez a lány egy vihar volt. Lendületes, gyors, hangos. Folytonos csacsogásával, teliszájjal nevetve töltötte meg a hétvégéimet. Nagy széllel jött, szerelme mindig itt volt és ketten el tudtunk repülni bárhová. Szőke, göndör haja folyton lobogott, a nap átsütött rajta, míg felém szaladt.

Aztán jött egy szellő. Ő lassan, puhán közeledett. Csendesen hallgatta, hogy én milyen vagyok és alázatosan simult bele a világba. Benne nem volt semmi vad. Egyenes, barna haja lágyan keretezte arcát. Mélybarna őzike szemeivel figyelt és sosem tudtam igazán, hogy merre jár éppen… Ahogyan a vihar letaglózott és teljesen magába szippantott, úgy a szellő volt is és nem is. Levegőt hagyott, szabadságot engedett.

Ki lesz a következő? Egy orkán lesz, aki betör az ajtómon? Végigszántja a napjaimat, lerántja gátlásaimat és megváltoztatja az életemet? Vagy csak egy gyenge fuvallat lesz? Aki zsenge és tanítani kell majd, hogy mi az a szerelem? Nem tudhatom… De az ajtó nyitva áll, hogy mindegyik betalálhasson rajta.

(2016)