top of page
  • Instagram - Black Circle

Szerelmes vagyok!

Idén valahogy megihletett ez a Valentin-nap dolog. Nem vagyok megrögzött ünneplő - ha arról van szó - aki könnybe lábadt szemekkel várja az óriás csokor virágot, s szerelme tárgyát hosszasan taglaló kép és idézetösszeállítással, reggeltől estig hírként zúdítom a világ szeme elé a közösségi oldalakon… Nah, ezt hagyjuk. De mondjuk akkor voltam egyszer életembe a legboldogabb, amikor az egyik régi kedvesem felfújt egy csomó piros lufit Valentin-napjára, amit utána én a hajamhoz dörzsöltem és azok fennmaradtak a fizika valami megmásíthatatlan törvénye alapján a plafonon. Nah, az irtófantasztikus volt nekem! Úgy ugráltam örömömben, akár egy ötéves.


Aztán idén, piros ünnepünk estéjén lapozgattam az internetet és olvastam egy blogot, ahol a hölgy körbekérdezte az embereket maga körül, hogy szerintük mi a szerelem. És ez meg megindította az én folyamataimat is, ott benn, az agyamban. Mert igazából rájöttem, hogy én életem rengeteg pillanatában vagyok szerelmes. Nah, nem úúúggy… Mert tudom, hogy van az a szerelem, amikor a másik jelenti a mindent és annyira megnyugtat, hogy mennyire bele vagy bolondulva a csillogó szemeibe, hogy úgy érzed, majd belehalsz és mindent megadnál, hogy ő örökkön örökké, biztonságosan és cirógatva fogja a kezedet. Akkor is, amikor hitelt veszel fel, amikor kisbabátokkal a hasadban ordítva vajúdsz, vagy eltöröd a lábadat bringatúra közben, meg amikor öreg kezekkel gyomlálod a kis virágos kertet. Szóval mindent megadnál, hogy legyen ott melletted egészen végig, míg világ a világ. Tudom, hogy van ilyen. De most én egy kicsit másra gondolok.

Én arra gondolok, ami olyan fiatalos, szívdobbanós, kispillangókkal a kis gyomrunkban. Erre a szerelemre gondolok. Mert ez nekem nagyon sokszor van. Mert sokszor reggeltől estig pattogok, éneklek, ugrálok és boldog vagyok. Mert én valahogy folyton szerelmes vagyok.


Szerelmes vagyok, amikor reggel mindig meglátom azt a fiút, akivel két éve majdnem minden nap találkozunk. Én látom rajta, hogy kicsit mindig örül nekem, rám néz a nagy kék szemeivel, persze nagyon komoly tekintettel, de aztán minden nap felszállunk a villamosra és sosem történik semmi. De az az érzés! Hogy ő minden nap ott áll! Az szerelem, nincs mit tenni.


Szerelmes vagyok, amikor apukám felhív és aranyos hangon megkérdezi tőlem, hogy Hogy vagy? És akkor érzem, hogy várja, hogy beavassam azokba a részletekbe, amiket csak anyának mesélek el esténként, a Messengeren. És akkor összeszorul a szívem, dobog odafenn a torkomba, mert tudom milyen vad volt apukám fiatalon és ezek a kis történetek, életem mozzanatai megnyugtatnák őt, hogy milyen kalandos is lehet azért a fiatalság most. De én minden alkalommal csak mosolygok csendesen és annyit mondok, hogy Jól vagyok, köszönöm! Dolgozom, tudod.


Szerelmes vagyok, amikor hirtelen ötlettől vezérelve eszembe veszem, hogy bizony én ma csokis shaket veszek a mekibe! Forgatom, ízlelgetem az ötletet a fejemben és aztán lepattogok a mekibe és olyan mosollyal érkezem vissza vele az irodába, mint egy tinédzser lány, akit leszólított a legjobbképűbb srác a suliból.


Szerelmes vagyok, amikor egy esküvőn látom azt a pillanatot, amikor a vőlegény először látja meg teljes sminkben, eszményi frizurával és csodás, hófehér és fidres-fodros ruhában a szeretett nőt. És hát az a pillanat! Összeszorul a szívem, és csak csorognak a könnyeim. És akkor olyan szerelmes vagyok az ő szerelmükbe, hogy arra most per pillanat nem találok szavakat sajnos.


Szerelmes vagyok, amikor felvonják a függönyt a színházban és érkezik az a különleges, poros, finom illat és én lélegzetvisszafolytva figyelem a komédiát. És mindeközben a gyomromban csodaszép, színes gyökereket ereszt és lassú várakozással kivirágzik az érzés, mert úgy izgulok és annyira érzem a csodát, a színészek játékának teljesen elsöprő pillanatait, amik ott és akkor, utánozhatatlan szenvedéllyel állnak össze történetté és érzésekké és kiáltássá és hallgatássá egyszerre.


Szerelmes voltam a múltkor is, mikor egy görög férfit láttam az aluljáróban. Egyetlen pillanatra csupán, de annyira szexis volt és annyira éreztem rajta az egész kultúráját, szabadságát, szenvedélyét, hogy teljesen beleszerettem. Aztán mentem tovább és egész nap mosolyogtam a boldogságtól, mint egy vadalma.


Szerelmes vagyok, amikor össze-vissza tekergetve a csípőm, kezem, lábam, amit hajam göndör fürtjei odaadóan követnek, mert a legkedvencebb zeném megy a rádióban. Hát az annyira jó érzés, hogy minden áldott alkalommal teljesen odavagyok!


Szerelmes vagyok, amikor véééégre… végreee… már megcsókol az, akinek az ajkait, már órák óta bámulom. Csak beszél és beszél, nem is tudom miről. Válaszolok, hozzáértő csacsogással, de magamra sem figyelek már, nem érdekel, hogy vannak-e a szavak között összefüggések, hogy megtalálta-e az agyam a választ a kérdésekre, hogy hol a pont, a vessző és a hangsúly. Mert a szívem, a gyomrom, és a hajam szálának legvége is csak arra kívánkozik, hogy végree… a jóég áldása legyen már rajta… de csókoljon már meg! Mert az mindent elsöprő szerelem.


Szerelmes vagyok a könyv lapjaiba. Szagolgatom és simogatom őket és úgy érzem, minden bennük van, amit én nem tudok megérezni, leírni, átutazni, megkönnyezni. Minden, amit már nem tudunk elképzelni. Az bizony ott van leírva ezeken a lapokon. Amikbe én szerelmes vagyok. Az összesbe! Mindegyikbe!


Az új cipőmbe, a pörgős, pöttyös ruhámba, a reggeli rántottámba, a hétvégi futásaim kilométereibe, a nyertes lottószelvényembe, a piacon vásárolt 100 forintos bögrémbe, a testvéreim boldogságába, sikereibe, örömébe. Egy szép festménybe, a nyári illatos, sokkilós görögdinnyébe, a kisbabák gurgulázó nevetésébe, illatos, puha bőrébe, az erdő andalító muzsikájába, a tavaszi madárcsicsergés ébredésébe, a leírt szavaimba, csendes esti séták romantikájába, hangos nyári bulik ezer színének villanásába, az első csók szálldosó pillangóiba, fagylaltgombócok gömbölyded édességébe, gyermekkorom emlékeinek pirulásig, kifulladásig tartó felhőtlen kacagásába.


Szerelmes vagyok!

Mindig!

Sokszor…

Mindenbe!

Kerekegész világon!



(2017.02.14)



fotó: saját

Rólam

Vivien vagyok, 25 éves. Mindaz amit a blogon olvashatsz, az elmúlt 10 évem élményei, érzései, fantáziaképei. Sok-sok családtag és barát ösztönzésére most minden egy helyen, hogy rajtuk kívül más is, Te is megismerhess!

A blogról

A kvszünet neked szól, ha vágysz pár sorra a reggeli kávé mellett, az ebédszünetben, vagy elalvás előtt. Egy kis napfény, mindennapi szösszenet, vagy egy novella, hogy megállj egy pillanatra, szünetet tarts, kikapcsolj és elgondolkozz az élet dolgain.

Merülj el ma is egy kvszünetben!

 

Bejegyzések
Archívum
Címkék
Még nincsenek címkék.
Kattanj a kvszünetre!
  • Facebook - Black Circle
  • Pinterest - Black Circle
  • Instagram - Black Circle
bottom of page