Az égi lámpa alatt

Leszálltam a buszról. Már nem dübörgött a fitness teremben semmi. Se a futópad, se az aerobicosok, de a zene és a lendület is nyugovóra tért. Csend volt, éjszakai békesség. És én egyedül voltam. Felnéztem az égre, megláttam a hatalmas, égi lámpát... Óriási volt, mint egy naaagy buborék. Mint amekkora buborékot húztunk magunkra ott, az első beszélgetés közben. Mindegy volt, hogy kicsit hideg van, hogy kicsit hangos a zene. Figyeltem a pillanatot, amikor mesél az életéről és figyeltem a csillogó szemeket, ahogy hallgatta, ahogy mesélek az életemről. És éreztem, hogy ez boldoggá tesz. És éreztem, hogy ez boldoggá teszi.

Ma éjszaka, pontosan két hónappal az első beszélgetés után újra leszálltam a buszról és újra felnéztem az égre. Az égi lámpa újra óriási volt. Köztéri világítás nélkül is fényben úszott az egész utca, ahová befordultam. S, amíg hazafelé sétáltam elmondtam egy imát az óriási égi lámpa alatt. Időt kértem tőle. Időt kértem neki és időt kértem magamnak. Időt kértem méég. Pillanatokat, amikor végre én is megfoghatom a kezét.

Azt a tavaszi pillanatot, amikor egy rohanó nap után egymásba kapaszkodva alhatunk el. Holdfényes nyári éjszakát, amikor a város felett ücsörögve megmutatja nekem a fényeket. Napfényes reggelt, amikor fagyit majszolva a teraszon sütkérezhetünk. Csepergős őszi délutánt, amíg a kezét szorongatva izgulhatok horrorfilmet bámulva. Didergős, frissítő téli napokat, amíg bejárva a hegyeket magunk után hagyhatjuk lábnyomainkat a friss hóban.

Imádkoztam és időt kértem. Pillanatokat a szavakhoz. Hogy elmondhassam neki, hogy ne gondolkozzon tovább, hiszen már itt vagyok. Megérkeztem, megálltam mellette és hagytam, hogy megfogja végre a kezem. Időt kértem még beszélgetésekre. Beszélgetésekre, amikor újra magunkra húzhatjuk a nagy buborékot, ezzel kizárva a ricsajt, a bajokat, az időt és minden mást is, ami zavaró. Időt, amíg beforrnak a régi sebek. Időt, hogy ott lehessek vele, hogy közben foghassam a kezét, amíg elmondja...

Időt kértem, hogy újra hallgathassam, amíg mesél az életéről és láthassam a csillogó szemeket, amíg hallgatja, ahogy mesélek az életemről. Pillanatot, hogy érezzem, ez boldoggá tesz. És időt, hogy érezhessem, hogy ez boldoggá teszi.

(2016)