Toszkánában - Emlékek
Az, hogy először láttam életembe a tengert? Az, hogy először ettem igazi, olasz pizzát? Az, hogy annyi kavicsot hoztam haza, ami évekre elegendő lenne az egész családnak, mint nyaralás utáni szuvenír?
Az, hogy igazi, toszkán bort kóstolhattam? Az, hogy láttam a Pisai ferde tornyot? Az, hogy hangos olaszokkal körbevéve, elvegyülve utaztam egy vonaton? Az, hogy biciklit kölcsönöztünk és 60 kilométert tekerve meghódítottuk a toszkán tájat?
Az, amikor versenyt futottam a parton a hullámokkal? Az, amikor csendben figyeltem magam körül a hömpölygő embertömeget Siena közepén? Az, amikor a város tetejére érve megláttuk a kilátást?
A kertből csent gránátalma? Az az egyetlen egy szem, édes szőlő? A végeérhetetlen levendulaillat? A városok? A monumentális épületek? A hófehér szobrok? Az olaszok szabadsága, göndörödő haja, hangossága, életszeretete?
Az esti beszélgetések a tengerparton? A forró homok a lábujjaim között? A boldogan kiabált „Ciaooo” a bicikliről? Az apró, túlzsúfolt, kincseket rejtő sarki kisboltok? A keskeny utcák? A nagy terek?
Az, hogy örökké az emlékezetembe vésem az első, felnőtt, külföldi pihenésem?
Nem is tudom… De minden élmény, minden emlék, a képek, a sorok, a videók pillanatai által elevenednek élővé újra és újra. Büszke vagyok, hogy mindez az enyém lett, hogy minderre emlékezhetek.
(2016)
