A déli széllel
A déli széllel érkeztél nekem,
súgtam, kértem, becéztem.
Gyere, siess hozzám, nekem.
Hirtelen csendesebb lett minden,
hogy ott volt fejed mellettem.
Kezed a mellemen pihent meg.
Érzésem gyorsan tovareppen.
Egyedül. Fáradtan. Ébredtem.
Munkahelyi feladattengerek,
figyelem a lassú perceket.
Dolgozom. Sietek. Repkedek.
Este a csend is csendesebb,
újra magam mellé képzellek.
Falaid, félelmeid elengeded
és csiklandósan puszilsz meg
ott ni, a fülem mellett.
Hiszen én mindenre emlékszem,
mit mondtál akkor este nekem.
Szuszogtál. Fejed a fejemhez tetted.
Olyan jó volt. Olyan természetes.
Illatod. Közelségem. Ölelésed.
Összegabalyodtunk. Derekam, csípőd, kezed.
Hisz összepasszoltunk teljesen,
azt mondtad hogy rezegsz velem.
Az apró űrt kitöltöttem életedben.
És te pedig végre megfogtad kezem,
és ott volt az a nyugodt barna szem.
Hiszen én mindenre emlékszem.
Illatom. Közelséged. Ölelésem.
Vicceid, miken hangosan nevettem.
A mozdulat, amivel ételt készítesz.
Ujjaid nyakamon játszottak kedvesen,
míg zenén és képeken hosszan merengtem.
Tudod én mindezt nagyon szerettem.
Érzésed gyorsan tovareppen.
Egyedül. Fáradtan. Ébredsz fel.
Estéden a csend is csendesebb,
elképzeled, hogy melletted nevettem.
Falaid, félelmeid elengeded,
és csiklandósan puszillak meg
ott ni, a füled mellett.
(2016.08)
fotó: saját
