Nah mesélj, én hogyan pirulok?!
Dani egykedvűen és higgadtan lapozgatta a Playboy-t maga előtt a nappaliban. Ákos nyomta a kezébe edzés után.
– Estére haver, hátha jobb kedved lesz tőle! Unom már a fancsali képed!
Hát nem lett jobb… Összecsukta a magazint. Minden nő műanyag és tettetett mosollyal meresztgeti magát. Hogyan lenne ettől nekem jobb? Kimérten lépkedett a lakásban jobbra és balra. Nem találta a helyét. A szakállát morzsolgatva lépett ki az erkélyre. A hatalmas főváros, a Budai-hegység a lábai alatt hevert. A kilátás csodaszép volt, mégis hiányzott valami belőle. Daninak hiányzott valami az egészből…
Másnap reggel a tükör előtt gombolgatta gondosan a kockás inget a nyaka körül. Begombolva, kigombolva? Begombolva, kigombolva? Hogy jobb? Ááá, teljesen mindegy. Felkapta táskáját és újra kinézett az ablakon. A kilátás még mindig gyönyörű volt. Gyönyörű, de szürke és homályos. A hegyeket, a házak tetejét köd lepte be. És Daninak valami újra hiányzott onnan.
Pattogva futott lefelé a harmadikról, hogy elérje a 7:20-as buszt. Szerencsére, így nem fog elkésni. Ma nem. Majd metróra szállt és 10 megállót zötykölődött a telefonjaikat nyomkodó, fülhallgatóval bezárkózott emberek között. Átverekedte magát a megállóban a leszálláshoz és kilépett a peronra. Hirtelen minden olyan csendes lett, az emberek továbbsiettek. A füst elszállt, a metró elrobogott. Danival szemben viszont ott maradt két szempár. Két csillogó, kék szempár… Sári volt.
Megfagyott a levegő, Dani lábai alól kifutott a talaj. Kissé megszédült, mire Sári odalépett elé.
- Szia! - csacsogta jókedvűen. A szemei szikráztak. – Beteg vagy? Vagy késésben vagy? Miért vágsz ilyen riadt pofát? – kérdezte Sári.
Amíg feltette a kérdéseket, s amíg Dani szája válaszra nyílt volna, minden átfutott az agyán… Fél év telt el, hogy nem látta a lányt. Fél év. Mert hülye volt. Annyira hülye volt…
Egy pillanat műve volt az egész. Sári hazautazott a szüleihez hétvégére. Danit pedig Ákos csábította edzés után valami buliba. Retro buli, vagy mi… Mindegy is. A lényeg, hogy nincs otthon a nőstény, eresszék ki a gőzt! Daninak nem volt gőz. Boldog volt. Elégedett. Sári állandóan sürgött, forgott körülötte és ő ezt imádta. Olyan sokáig volt egyedül. Olyan sokáig nem tudta elképzelni, hogy lehetne újra ennyire boldog. És végre jött ő. Folyton csacsogott és folyton szikráztak az égbolt színű, kék szemei. Mindegy volt, hogy mit csinálnak. Mindegy volt, hogy éppen ezer másik emberrel tomboltak egy buliban, vagy otthon olvasgattak egymás mellett csendesen. Mindegy volt. Sári boldog volt. És Dani is…
Aztán elment ebbe a hülye buliba. Ákos miatt. Akinek ki kellett eresztenie a gőzt. És egyszer csak megjelent Eszter. Dani az egyetemről ismerte a csajt. Annyira bele volt zúgva, hogy nagyon! Bár, nem is ismerte, kábé kétszer beszéltek. Dani inkább a seggét bírta. Olyan gömbölyű volt, úgy táncolt állandóan, amíg Eszter lefelé sétált a filozófia előadó lépcsőin, mint amikor az alma a dombtető legtetejéről gurul az árok felé. Dani már attól teljesen beindult, hogy rágondolt. Csakhogy Eszter ujján jegygyűrű csillogott. A pasi meg állandóan ott parkolt a BMW-vel a filozófia tanszék előtt. Esztert várta, meg hát mindenkinek tudnia kellett, hogy az a kerek, alma formájú popsi bizony csak az övé. Nem Danié!
Aztán most megjelent a buliban. Dani a diszkógömb fényeinek világításában látta meg a táncoló popsikat. Onnan ismerte meg Esztert. Odalépett hozzá, és ahogy beszélgetni kezdtek, Dani felfigyelt rá, hogy gyűrű sehol. Se jegy, se karika. Táncoltak, miközben Ákos izzadt mosollyal nyomta Dani kezébe az italokat egymás után. Az ötödiknél elvesztette a fonalat a számításban, s csak annyira emlékszik, hogy végre a kezében tartja Eszter finom, kerek seggét…
Másnap otthon ébredt. Vagyis Sárinál otthon. Amint kinyitotta a szemét, emlékképek százai rohamozták meg. Azonnal meg is fájdult a feje. Rémület fogta el. Nem emlékszik pontosan mi történt. Eszter itt járt volna? A lepedő gyűrött volt, de csajholmik sehol. Eszter mosolygott rá, amikor kézen fogta barátnőjét és hazament? Vagy az ő kezét fogta és együtt távoztak? Nem emlékezett rá.
Egész nap nyomottan és fejfájósan járt, kelt a lakásban. Sári este hazajött. Kérdezte mi a baj, de hát Dani sem tudta pontosan. Aztán később Eszter hívta. Dani kinyomta, mert amint meglátta a számot a kijelzőn, elfogta a rémület. Arra sem emlékezett, hogy számot cseréltek volna. Aztán kettőt rezgett a telefon. „Köszönöm az estét! Remélem még találkozunk, mert egyszer nem volt elég belőled… Eszter” Dani azonnal kitörölte a sorokat és óriási gombócok gyűltek a torkába. Hamar lefeküdt. Nem tudott aludni, de nem akart Sárival beszélgetni. Fogalma sem volt róla, hogy mit mondhatna…
Reggel Sári korán kelt. Új munkatársa kezdett aznap reggel és korán be akart menni az irodába, hogy a betanítás előtt még a saját munkájával is végezhessen. Dani ott ült egyedül a lakásban. Majd fogta a cuccait, zsákokba pakolta, bezárta az ajtót, a kulcsot pedig visszalökte a lakásba az ajtó alatt. Csak egy kis cetlit hagyott Sárinak az étkezőasztalon. „Sajnálom! Nekem ez nem megy.”
Sári két hónapig próbálta elérni. Hívta, üzeneteket hagyott. Kétszer még fel is csöngetett Danihoz, aki kisírt szemekkel, remegő lábakkal figyelte, ahogy Sári jön és megy az utcán, a lakóház előtt. Annyira szégyellte magát, hogy nem bírt Sári szemébe nézni. Elszaladt a felelősség, a kérdések, a magyarázkodás elől. Túlságosan gyenge volt. Tönkretette az egészet. Félt, ha újra látja Sárit és a lány kék szemeiből eltűnt volna az a napfényes csillogás, akkor abba teljesen belebetegszik. Félt, ha megtörve látja ezt a lányt, olyat tesz, amit már nem lehet visszacsinálni. Megijedt ettől az egésztől… A munkába, egy új tanfolyamba és az edzésbe hajszolta magát. Ez a három rendszerszerűen és szürkén váltotta egymást Dani következő hónapjaiban.
Aztán most mindez eszébe jutott. Sári ott állt előtte, a kék szemei ragyogtak és mosolyogva, jókedvűen csacsogott hozzá. Megint…
- Igen, késésben is vagyok. Nem gondoltam, hogy találkozunk még. – szólt végre a lányhoz.
- Hát én sem… Nehéz volt, de rájöttem, nem érdemes bánkódni. Vártam rád, éreztem, hogy jössz még, de arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar. És itt… - nézett rá a lány.
Valahogyan minden ott volt a szemében. A mosoly mögött meghúzódó kérdésekben. Dani várakozást látott. Érezte… a pillanat súlya, a lány ide-oda ugráló hangja rátelepedett. A szíve hevesen vert, s már nem gondolt semmire. Elveszett a lány kérdésekkel és várakozással teli arcában.
- De akkor menj is! Hiszen azt mondtad késésben vagy! Nem akarlak feltartani. Ma nem. – mondta Sári szelíden.
Dani kővé dermedt és visszatartotta a levegőt, amíg Sári közel hajolt hozzá és egy gyors puszit nyomott az arcára. Majd megperdült, színes sálja repült utána és otthagyta a peronon a fiút. Dani nem emlékszik meddig állt még ott, de körülbelül 5 metró süvíthetett el mellette.
A következő napokban Dani sokat gondolt a lányra. Úgy jött és ment minden nap, mint egy robot. A szakállát simogatva állt esténként az erkélyen és nem tudta eldönteni, hogy mi a fene hiányzik a kilátásból. Ősz volt. Ezer szín. Mégis olyan üres… Majd fogta magát, leült a kanapéra. Meglátta a napokkal ezelőtt elhajított magazint. Elmosolyodott, kezébe vette a telefont, kikereste Sári számát, amit készüléke porosan, hűségesen őrizgetett hónapok óta. „Látni szeretnélek! Találkozzunk! Dani” Idegesen nézte a mobil képernyőjét, miközben az eső odakinn halkan kopogni kezdett. Feltámadt a szél és óvatosan remegtetni kezdte az erkély ajtaját. A mobil rezgett kettőt. „Én is. Pénteken? Ötkor végzek! Várj meg a metrónál! Lent.”
Dani péntekig olyan volt, mint aki mosolyízű rágógumit pattogtat egész nap a szájában.
- Mi bajod van te tökfejű? Jót tett a Playboy? – kérdezte Ákos csütörtökön az edzésen. Persze Dani mit sem törődött a kérdéssel, emelgette tovább a súlyzót magában tartva boldogsága tárgyát.
- Holnap buli lesz Juliéknál! Most kapták meg a lakás kulcsait. Jössz? Valamit hallottam, hogy Eszter is eljön. – kérdezte Ákos idült vigyorral a pofáján.
- Nem! Programom van és Esztert soha többé ne emlegesd nekem. Látni se akarom. – válaszolta Dani.
- Nah, ne mond! Még a seggét se?
Dani erre felkapta törülközőjét a földről és otthagyta Ákost az edzőteremben.
- Most meg mi bajod tökfej? Gyere már vissza, még van 20 perc! – hallotta maga mögött Dani, amíg belépett az öltözőbe.
Másnap hamarabb hazament munkából, hogy lezuhanyozzon. Kissé idegesen készült. Magára húzta kedvenc kék és fehér kockás ingjét. Emlékszik a mozdulatra, amikor Sári először karolta át. Rajta pöttyös blúz volt. Úgy gondolta, az egész világ kerek, amíg ez a pöttyös selyemblúz öleli az ő kockásingjét. A nyakához értek fürge ujjai. Begombolva, kigombolva? Begombolva, kigombolva? Hogy jobb? Ááá, teljesen mindegy. Pont elérte a metrót és 5 előtt 5 perccel már idegesen toporgott a peronon. Lent.
Hét óra volt. Már két órája folyamatosan beszélgettek. A kávézóban egyre gyűltek az emberek. Idősebbek, akik még vágytak kimozdulni ezen a kissé hideg, őszi estén és fiatalok, akik aznap estére nem a szórakozóhelyek hangos, színpadi füstbe burkolózott társaságát választották. Sári egész este mosolyogva csacsogott. A szemei szikráztak. Dani pedig alig tudott megszólni, annyira lehengerelte a lány. Talán jobban is, mint annak előtte. Amikor először találkoztak össze a közértben.
- Miért mondtál igent? Hogyan tudsz még azok után is így viselkedni? – kérdezte Dani, miután kimerítették a mi történt veled az elmúlt fél évben kérdéskört. Sári elmesélte milyen volt a nővére esküvője és hogy azonnal teherbe is esett. Ő lesz a keresztanya! A munkahelyén előléptették. Dani meg… Danival igazából semmi nem történt azóta. Még mindig nem pucolta meg az ablakokat. Azóta nem volt, mióta Sári utoljára megpucolta.
- De hát olyan nagyok! Beletelik fél napba, mire az összessel végzek!
- Dehogyis, te buta! – nevetett Sári. - Már hogy lenne fél nap? De hát így az erkélyre sem látsz ki rendesen! Azt sem látod, hogy mi történik a hegyekben. Még a nap sem süt be így… Nem hiányzik?
- De hiányzik. És hiányzol Te is! – mondta Dani, kissé megilletődve saját kijelentésétől.
- Igen… Te is nekem. – szólt Sári csendesen. Majd felkapta a fejét és mosolyogva Dani mellkasára csapott. – De ne hozz zavarba! Teljesen elpirulok! Olyan érzelgős vagy! Pedig nem szoktál… Csak néhaaa… Te csak néha pirulsz el, Daniii! – mondta a szavakat kissé gúnyosan elnyújtva.
- Nah mesélj, én hogyan pirulok? – kérdezte Dani nevetve, mert teljesen ráragadt Sári incselkedő jókedve.
Sári elgondolkozott. A kék szemei könnybe lábadtak. Annyi minden eszébe jutott, hogy nem tudta, hogyan válaszoljon a kérdésre. Sokszor elgondolkozott, ugyan mi lehet a baj? Mi történhetett Danival? Mitől ijedt meg?
- Sokszor elképzeltem, hogyan kérdezném meg mi a baj. A gondolataimban folyton elpirultál. A szakállad és a barna szemed közé halvány, piros pír szaladt. Elképzeltem, ahogy az öledben ülök. Ahogy kicsit közel engedsz és megkérdezem, miért nem kerestél? Annyira elszégyellted magad, hogy belebújtál a nyakamba és azt mondtad, hogy nem tudod. Akkor elpirultál.
Dani csendesen figyelte a lányt, aki az asztal terítőjét simogatva válaszolt neki. Dőltek belőle a szavak és a fiú nem akarta megszakítani. Azt akarta, hogy mindent meséljen el. Azt akarta, hogy megbeszéljék ezt az egész katyvaszt. Azt akarta, hogy lezárják és megfoghassák egymás kezét végre. Azt akarta, hogy minden legyen ugyanolyan, mint volt.
- Aztán összebújtunk és szerettük egymást. De éjszaka kicsit fura voltál. Nem akartad, hogy átöleljelek. Akkor is elpirultál. Aztán a másik oldalra fordultál, míg én ott maradtam az ágy külső felén egyedül. Aztán reggel elmeséltél mindent. – Sári Dani szemébe nézett. – Ne félj, most majd nem kell. Ákossal összefutottam pár hónapja egy buliban. Kicsit részeg volt, nem is tudtam, hogy elhiggyem-e neki, amiket beszél… De aztán összeraktam a képet.
...
- Dani! Tudom, hogy nem jelentett neked semmit az egész. Nem ezzel bántottál meg! Hanem azzal, hogy nem mondtad el. Hogy fogtad magad és otthagytál engem egyedül. Hogy nem vetted fel a telefont, Dani! Hogy nem engedtél be, amikor felcsengettem! Tudod, hogy milyen szar érzés volt ott állni? – dőltek a szavak Sáriból.
Dani lesütötte a szemeit. Tudta, hogy elszúrta. Nem is érti, hogy ülhet még mindig itt, vele szemben Sári. Hogy mosolyoghat, hogy csilloghat ugyanúgy a szeme?
- És akkor miért vagy itt? Miért vagy velem ilyen kedves, még ezek után is?
- Azért mert én végig vártam rád, Dani! Téged akartalak! Meg akartam beszélni! Lehet, hogy teljesen hülye vagyok, úgyis mindenki ezt mondta nekem. De egyszerűen nem tudok továbblépni addig, amíg meg nem próbáljuk ezt megoldani. Mert annyira jó volt! Annyira jók voltunk ketten! Senkivel nem volt még olyan jó…
Csend vette őket körül. Amíg beszélgettek úgy tűnt, hogy megszűnik a külvilág. Elhalt a halk zene, az emberek csevegése, eltűnt a kávéillat a levegőből. Eltűnt a felettük himbálózó kis fénysor villanása. Csak ők voltak. Dani és Sári. Dani kockás inge és Sári csillogó szemei, miközben Danira vár. Hogy végre hozzászóljon… Danira vár már fél éve. Hogy végre, végre megszólaljon.
- És azóta nem volt senki más? – kérdezte Dani, hogy kicsit elterelje a lány figyelmét a kérdésekről.
- Nem volt. Semmi komoly. De egyébként is, mit számít? Számít?
- Nem, nem számít.
Sári az ajkába harapott. Szája óvatos mosolyra húzódott. Átnyúlt a kockás abrosz felett és rátette vékony kis kezét Dani magányos ujjaira.
- Menjünk haza! – javasolta a fiúnak. Érezte, hogy ma este nem fog válaszokat kapni. Kicsit nem is érdekli, mert érezte, hogy Dani visszajött. Meg fogják tudni beszélni, megoldják majd ketten. Tudta, hogy Eszter hiba volt és fájdalmat okozott. Neki is és Daninak is. De azóta, ahogyan Dani előtt sem, senkivel nem érezte olyan jól magát. Pedig próbálkozott. Sokszor. De mindenki fura volt és nem illett oda. Az életébe és mellé. Csak Dani volt az, aki neki kellett.
Együtt mentek haza. Otthon lassan, a gyertya fényének tánca mellett bújtak össze. Úgy, ahogyan még sohasem azelőtt. Mintha valami újjászületett volna kettejük között. Más volt a csend, más volt a másik érintése. Mások voltak az érzések. Mintha ezer év telt volna el azóta, hogy látták egymást, így mezítelenül. Kívül és belül.
Reggel Dani ébredt fel hamarabb. Óvatosan nyitotta ki a szemét, csendesen fordult át a másik oldalára, nehogy Sári felébredjen. A lány szőke haja, mint a napsárga búzamező omlott szét a párnán. A feje fölött Dani meglátta az erkélyen át beszűrődött napsütést. Látta, ahogy a felkelő sugarak megcsillannak az erkélyajtó szürke, koszos foltjain. A fény táncolt a nappaliban, teljes pompájában mutatta a kilátást Daninak. Rásütött Sári arcára, aki hunyorogva ébredezett és bújt Dani ölébe. Vissza…Vissza az álomba, a biztonságba, a fiú testének melegébe.
Dani figyelte a nap táncának ragyogását és egyszercsak meglátta. Észrevette, hogy mi az, ami hiányzott neki. Mi volt, ami üresnek mutatta életét, amikor az elmúlt hónapokban odakinn merengett az erkélyen.
Sári volt az.
A napsütés.
A fény.
Az élet.
(2016.10.27)
fotó: google
